A gyerekek és a pakolás

Együttrezegve Viával épp tegnap készítettem a gyerekeknek egy pakolós táblázatot. Mert meguntam az örökös papolást. Nálunk a középső (6 éves) a kritikus pont, az ő stratégiája a nemakarom dolgokra, hogy elkezd bőgni.  De nem csak én játszottam vele! De nem én pakoltam szét! De muszáj elrakni? (Nem, dehogy kislányom, majd anyarabszolga megcsinálja...) Bosszantó... A matricázást mindig előhúzom, amikor valami van, de állandóra szerintem nem jó bevezetni. Vannak szokások, amiket ki akarunk alakítani, csináljuk egy darabig, majd elfelejtődik, aztán ha valami más vészes terület van, annál vetjük be... Most mindenki kapott az ajtajára egy táblázatot, még a 2 éves is, mert kikövetelte :) Nekem is motiváció volt, hogy kaphasson matricát, rakjunk szép rendet együtt akkor. A másik ötlet, amit most bevezettem: Nem kell rendet rakni egyelőre a matricához. Ugyanis felhalmozott kupi lett, a karácsonyi szünet nagyon betett nekünk, elmaradt a heti rendszeres kupitlanítás. Portörléskor lehajigáltam nekik mindent a polcról, ami nem oda való volt, és órákig pakolták. Ezt viszont már gyerekkínzásnak és értelmetlenségnek éreztem, ugyanis előrelépés nemigen történt, csak bénázás, nyávogás. Szóval, a FlyLady módszerre alapozva azt mondtam: 15 percig kell pakolni, de az látszódjon. Utána tőlem pakolhat, aki akar, de nem jár érte matrica. Na, a középső persze semmit nem csinált a 15 perce alatt. És nagyon kiakadt, hogy nem kap matricát (pedig nem ígértem semmit az összegyűlt matricákért!). Szóval kapott egy második 15 perc esélyt. A legfontosabb első lépésként az volt, hogy fel lehessen porszívózni, úgyhogy azt mondtam, ha megvan a föld, akkor innentől azt üresen kell tartani és a 15 percek a kupitlanítást jelentik. Ebben segíteni fogok, minden nap összegyűjtök oda nem illő dolgokat majd, vagy kijelölök egy dobozt/polcot, amin dolgozni kell. Továbbá közöltem azt is velük, hogy hétvégente meg kell csinálják a portörlést, porszívózást (ez könnyű, mert van robot :)) és a felmosást. Nagyon lelkesek.
Azon gondolkodom, hogy x darab matrica után valami jutalmat fogok felajánlani, de lehet, hogy csak akkor, ha csökken a motiváció. Nem kell erre sok pénzt költeni, lehet írni kis utalványokat is, amiket nálunk lehet beváltani szívességekre (fél órával hosszabb esti mese, séta kettesben, stb. - lehet ötleteket lopni innen). Szerintem szépen megszerkesztem, kis képecskékkel, lelaminálom, így többször fel lehet használni.
(Ha kéri valaki a táblázatot, kiveszem belőle a nevet, és feltöltöm valahová)

Megjegyzések

  1. Pont valami hasonlón gondolkodtam én is a napokban, mert egy hirtelen ötlettől vezérelve odaállítottam a telefonom a kicsi (7) szobájába, hogy most indul az óra, és 15 percig kell csak csinálni. És 7 percnél eltűnt a kupi, és nagyon örült magának, hogy megtakarított 8 percet :)
    Megmutatod a táblázatot?

    VálaszTörlés
  2. Ott van bal felül a képen :)

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Nekem tetszik a táblázat, légyszi tedd fel valahova.

    Köszi: gbaba70

    VálaszTörlés
  4. csináltam egy márciusit :)
    http://www.freeweb.hu/dj-kenedy/download.php?file=91c97d5159426483ef501d18c08a025e

    VálaszTörlés
  5. Muzsi, Viától kiindulva találtam rá az oldaladra, ez a napi pakolós-motiválós naptár nagyon-nagyon tetszik!
    Én 4 gyerekkel tolom a mindennapokat (11, 9, 5.5, 3 évesek), közülük a 3 éves az, aki sokszor magától pakol... :( És tényleg, mindennap kell pakoltatni velük, mert különben nagyon elharapózik a kupi, akkor meg már tényleg nagyon nem akarnak vele foglalkozni. (Mert annyira reménytelennek tűnik az egész)
    Sajna a mi lakásunk jóval kisebb, mint a tietek (81 négyzetméter), a pakolás ennyivel nehezebb.

    VálaszTörlés
  6. Nálunk Noémi 1 óra alatt képes olyan állapotokat előidézni, amihez már nincs kedve nekiállni :( meg annyira bír szenvedni a pakolástól, hogy egy fél órás feladatot képes egész du csinálni, és akkor nagyon sajnálja magát. Vele a legnehezebb.

    VálaszTörlés
  7. Háhá, mintha az én Zsófi lányomról beszélnél. :)
    Amit mondtam (hogy napok alatt alakul ki a nagy kupi) kizárólag a sulis napokra érvényes. ;)

    (A két nagy gyerekem csak délután kerül haza, vagy különóráik vannak, vagy napköziben vannak. Itthon iszonyat nyögvenyelősen megy sokszor a tanulás, ezért nem jönnek haza. Meg amíg nem voltak önjárók, a hazajövés időpontja épp egybeesett a kicsik alvásidejével. Amikor valami miatt mégis ebéd után jártak haza, az nagyon nehéz időszak volt mindig. Nem tudom, nálatok hogy van - ha jól láttam, most Svájcban éltek.)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tippek ADHD-soknak

Csempemosó

Jutalomkártyák gyerekeknek