Hétvége

Sikerült olyan szintre hozni a lakást, hogy tegnap egy tök nyugis napunk volt. Nem úgy kezdtük, hogy pakolás, pakolás, mosogatás, jajjdekésővan, főzni kell, hagyjatok békén, játszatok egyedül a szobában. Hanem már korán reggel megfőtt az ebéd, a kupija el is tűnt, ment a mosás, teregetés, vasaltam is, de a kádba beülni is volt időm, és még a gyerekekkel is tudtunk játszani. Hmmm, minőségi különbség, eddig utáltam a hétvégéket, mert 100x-os volt a hajtás. És délutánra vendégek jöttek és muffint is sütöttem, és annak sem lettek maradandó nyomai :) Najó, a tepsiket még vissza kell rakni a sütőbe ;)

Megjegyzések

  1. Szuper! :)

    ez volt az első hétvége, amikor nálunk sem volt semmi kapkodás, nem alakult át a lakás észrevétlenül csatatérré, és én is sütöttem, kb. 100 év óta most először.

    VálaszTörlés
  2. Hát, sütni én rendszeresen szoktam, de annak a még nagyobb kupi az ára. Mert amikor úgy indítod a reggelt, hogy mindenhol mosatlan, és akkor kezdesz elapkolni, és mikor elpakoltál, még marad mosogatnivaló, és közben nekilátsz sütni-főzni, de nincs hol, mert a mosogatógép ugye megy, és nem lehet belepakolni, és aztán kipakolod és a felgyűltet bele, és megint maradt, nos, akkor feladod egy idő után :) De most már háziszabály van, este megy a mosogatógép. Akkor is, ha csak félig van.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tippek ADHD-soknak

Csempemosó

Jutalomkártyák gyerekeknek