Megrendülten

Komolyan nem tudom, mit rontok el, vagy miért nem megy? Ha egész nap itthon vagyunk, és nem csinálok semmi extrát, akkor ok, belefér szépen a program. De ha el kell menni valahova (vö. torna), vagy netalántán főzök, akkor annyi, nem csinálom meg még a rutint sem. Pedig most már szinte alig "lógok" a neten, meg hát amúgy is, óránként egy negyed órát magunkra kéne fordítani. Hát lótúrót. Egyik nap le fogok mindent írni, hogy mikor mit, hátha meglátjátok benne a turpisságot.
Tegnap főztem az aprónak, pontosabban sütöttem, sütőtököt, répát, almát. Közben mostam, reggeli romokat takarítottam el, napi 15 perc szanálásra nem került sor, fél 12-kor turmixoltam, ebédeltettem, én ettem egy fél ebédet, majd elmentem a lányokért, majd hazajöttünk és én tovább turmixoltam, tettem be a mélyhűtőbe a kaját. Aztán 2-kor leléptünk tornára, 5-re megjöttünk, és akkor nem volt kedvem már semmihez. Elfáradtam, tudtam, 6-tól kezdődik az esti műszak, 1 órám van, vagy pihenek, vagy őrült mód megpróbálom felszámolni a keletkezett kupit. "úgysem lett volna kész :)" Nem csináltam meg. Nagyon bosszantott, hogy ennyit pörögtem, és még a minimum magam számára előírt dolgokat sem tudom befejezni. Mert én már az esti rutinról is lemondtam, 8-kor örülök, ha ágyba rogyok. De a reggeli rutin, meg a napközbeni dolgok és a heti terv, annak meg kéne lenni. Zóna? Ugyanmár. De valami elfogadható rendet tartani kell, hogy ne úgy induljon a reggel, hogy nem lehet leülni az asztalhoz. Most ez van.

Megjegyzések

  1. De legalább megvan előre egy csomó babaebéd!

    Én nagyon kíváncsi vagyok egy napodra, ui. el sem tudom képzelni, hogy három kicsi gyerekkel hogy lehet...

    VálaszTörlés
  2. Hát, nem sikerült leírni, 12-ig írtam, aztán elfelejtettem...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jutalomkártyák gyerekeknek

Csempemosó

Heti takarítási terv