Néha szétesik a nap

>> 2014. október 16., csütörtök

Mint ma is, persze számítottam is rá. Tegnap elhoztam az új telefonom, aztán egyenest egy kötős talira rohantam. Fél 11-kor értem haza, csak egy kicsit belekukkantok, aha, éjfél után feküdtem le. Ha nem alszom eleget, akkor nekem annyi. Hogyan tervez ilyenkor az ember? Nehezen. Egy nagyon fontos dolog volt, amit meg kellett csináljak, hát azzal kezdtem a napot, azóta szüttyögök egy kicsit ezt, kicsit azt, persze van hasznos is közte, de olyan tervszerűtlen az egész. Most tartok ott negyed 12-kor, hogy tervezzek! Végre nyomtattam napi tervezőt. Az ilyen napokra a legjobb olyan feladatot választani (nekem), ami inkább egy hosszabb etap, nem sok kis apró, mert így is szét van forgácsolva a fejem. Úgyhogy átnézem van-e valami határidős mostanság, és ha nincs, akkor nekilátok számolni. Még ha hülyeségnek tűnik is, mert az koncentrációt igényel. Viszont totál lineáris feladat, Az kell most nekem.
Az ideális az lenne, ha eléggé ledolgoznám a lemaradásaimat ahhoz, hogy sose legyen nagyon sürgető feladat, amit muszáj MOST megcsinálni. És akkor az ilyen napokon kényelmesen hátradőlhetnék, és választhatnék az épp hangulatomnak megfelelők közül. Vagy netalán dönthetnék úgy, hogy nem csinálok semmit! Ezen dolgozok most még vagy fél évig, hogy ledaráljam a lemaradásom.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

  © Blogger template Webnolia by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP