Szétborult nap

Az volt tegnap. Olyan fejfájással ébredtem, hogy csoda, már reggel tudtam, hogy ennek a napnak lőttek! Általában nem okoz nehézséget, hogy a reggeli kávémhoz fogyasztott fészbúkozást abbahagyjam időben, menjek tusolni, készülődni, ha minden jól megy, 8-kor, mikor mindenki elhagyta a fedélzetet, én is kész legyek, és leüljek az asztalhoz dolgozni. Nade tegnap! Csak ültem a kanapén és sajnáltam magam. Ugyan később összekészültem, valahogy mindent csináltam, csak nem dolgoztam. Vajon érdemes-e ilyenkor küzdeni az embernek magával? Még nem jöttem rá. Igazából jó lenne annyira kézben tartani a dolgokat, hogy egy ilyen napon mondhassam magamnak: leülök kötök-olvasok, és kész passz. Végül abban egyeztem meg magammal, hogy dolgozok 1 órát, és utána mozizok egy rész valamit, ez erőt adott az elkezdésre, olyannyira, hogy nem egy órát dolgoztam, hanem be is fejeztem azt a feladatot. Utána moziztam, ebédet főztem és már meg is jöttek a lányok. Kis pihenés után pedig dolgoztam egy másik projekten. Nem tudom mennyit, akármennyit. És úgy döntöttem, hogy tojok a többire, nem idegelem magam, mit kéne még csinálni, fejem a homokban, azok nincsenek. De jó lenne elérni arra a szintre, hogy 1 nap 1-2 feladatnak szentelhessem magam!  A sok kis piszlicsáré izé kikészít. Tán egyszer legyilkolom a mögöttem osonkodó szörnyeket, és dolgozhatok nyugiban :) Hát ilyen szép napom volt tegnap, büszke vagyok a két elvégzett feladatra, estére elmúlt a fejfájás, ma meg már úszni is voltam, és tele vagyok tettvággyal (ilyenkor kell vigyázni, és nem szénné dolgozni magam, és huss kipukkadni.)